Prológus

Helo!
Ma még meghoztam a Prológust, mint mondtam. A többi részt viszont már csak akkor teszem közzé, ha a design is kész lesz. A Prológust is azért teszem ki, hogy kicsit belelássatok a történetbe, mi is lesz benne stb. Még annyit mondanék, hogy remélem élvezhető lesz a fordításom, és kommenteket nagyon szívesen fogadok, de még chatben is írhattok. (chat hamarosan lesz) Jó olvasást!
Hannah

Demi Lovato - Let it Go

Kifulladtam. A nap szinte már lement, így ideje hazamennem a futásból. Keresek egy másik zenét, majd gyorsan kapkodva a levegőt kcsit megállok és kifújom a levegőt. Próbálom szabályozni a szapora légzésem, s mikor sikerül, tényleg elindulok. Talán azt sem mondhatom, hogy hazamegyek. Csak egy a házba, ahol élek. Sajnos nem igazán mondható otthonnak. Hiányzik belőle az otthon varázsa, egy kis zaj. Mikor hazaérek, általában mindig a hideg, fehér falak fogadnak, és még egy-egy képet sem tehetek fel, mert a lakás tulajdonosa nem örülne neki. Mellesleg egyedül élek. A szüleimmel rég nem beszéltem, viszont ők sem törték magukat, hogy keressenek. Mikor elhatároztam, hogy Amerikában akarok tanulni kiakadtak, és a továbbtanulásomra szánt pénzzel és két bőrönddel az utamra engedtek, hisz természetemnél fogva nem fogtam vissza magam. Egy kicsit megállok, és mosolyogva figyelem a naplementét, még a fülhallgatómat is kihúzom a fülemből. A rózsaszínes, narancsos színek egybefolynak az égen, a frissítő szél belekap a copfomból kicsúszott néhány tincsbe. Utálom a hajamat. Rövid, és hullámos ezért elég nehéz összefogni, viszont ha nem tenném az egész a szemembe és az arcomba borulna. Kezeimmel hátratűröm, és még egy pillantást vetek az égre, ahol néhány felhő fehérje keveredik a narancsos színekbe. 

- Gyönyörű nemde? - Mikor megfordulok, egy göndör hajú szikrázó zöld tekintetű srácot látok. Hangja enyhén rekedt, kezeit szűk nadrágjának zsebeibe mélyeszti. 

- Öööhm. I-igen. - Csak dadogom, és örülök, hogy a futástól ki van pirosodva az arcom. 

Ferde mosolyra húzza ajkait, a szívem a torkomban dobog, itt valami bűzlik. Megpróbálok visszamosolyogni rá, majd lefagyok, ahogy közelebb lép, felém tornyosul. Ijedten nézek rá, míg ő csak vigyorog, és ugyanazokat a mozdulatokat ismétli a hajammal, mint én azelőtt. 

- A főnöknek igaza volt. 

- Mi? - Időm sem volt, az ismeretlen fiú elkapja a derekam, és a hátára dob. Egy kezével tart csak, komótosan sétál, azt hiszem egy autó felé. Mindeközben én sikítok, és ütöm a hátát, olyan erősen ahogy csak tudom, de úgy tűnik meg sem rezzen. 

- Ne nehezítsd meg, aranyom. - Nevet még mindig rekedten, én pedig erőteljesebben ütök, és sikítok segítségért egyszerre. - Rohadtul nem akarlak bántani, de ha nem fogod be, az lesz. - Csattan fel, úgy tűnik a szikrázó szeműeknek nem végtelen a türelmük. 

- Tegyél le! - Üvöltöm, néhány könnycsepp jelenik meg az arcomon, s a heves szívverésem is visszatért, immár a félelem miatt. 

- Örömmel. - Vigyorog, mikor bedob egy sötét kocsi hátsó ülésére. Rúg kapálózok, de nagy kezével lefog, és sietősen körbetekeri a csuklómat egy kötéllel, amit mellőlem vesz el, majd rezzenéstelen arccal bezárja az ajtót. 

- Nem állít meg egy rohadt kötél, te gazember! - Kiáltom neki, még mindig csak nevet. 

- Édes, a nevem Harry, és nem gazember. Mellesleg vannak módszereim arra, hogy elhallgattassalak és biztos vagyok benne, hogy ezt te nem szeretnéd. Tehát a saját érdekedben; fogd be! - Nyugodtan közli velem, ahogy az autó elindul. 

Sós könnyek peregnek le az arcomról, ahogy rájövök; nincs esélyem. Elrabolt. Halkan szipogok, teljesen feladtam a küzdelmet. Nem tartott sokáig, hogy ez a férfi elkapjon, és egy hülye autóba vágjon be. De vajon mit akar tőlem? 

- Utállak, nagyon. - Motyogom.

A visszapillantó tükörből néz rám, és teljesen hidegen hagyja, az előbbi mondatom. Vagy talán csak nem hallotta. 

- Nos, kedves. Nem akarod tudni, miért élvezheted most a társaságom? - Nevet rám, és vigyora nő, mikor megforgatom a szememet. - A főnök akar magának egy új lányt. Egy ártatlan, tudatlan lányt. Téged. Viszont, azt akarja, hogy tudd, hogyan szerezhess neki örömet. - Nagyot nyelek, és megpróbálok tudatomnál maradni. - Itt jövök én a képbe. Tulajdonképpen ebben a hónapban az enyém vagy, csak néhány dolgot kell megtanulnod. - Nevet tovább, nekem pedig a szavai visszhangoznak a fejemben. Az övé lennék? Nincs menekvés?

Zokogok, sírok üvöltök, hogy engedjen el, de csak feljebb hangosítja a rádiót, és figyelmen kívül hagy. Az erőm kezd alábbhagyni, a hangos üvöltés, és sírás amit tehetetlenségemben teszek, elszipolyozza minden energiámat. A kötél erősen mélyed bele a csuklómba, ezzel fájdalmat okozva. Küzdve hunyom le a szemeimet, s arra gondolok, hogy ettől rosszabb már nem történhet velem...