Tizenegyedik fejezet - Jegyzetek

Helo!

Hű! 62 rendszeres olvasó, és Huszonegyezer+ oldalmegjelenítés. Köszönöm! :)

A részről: Ez a rész főképp a tizedik részben először olvasott kis feljegyzésekről szól, és lassan össze fog állni a kép, Harry múltjáról. ( A szülei nem azok akik a való életben, tehát ebben a részben sok nagyon-nagyon nem valós információ lesz. ) Remélem tetszeni fog. A következőt nem tudom mikor de hamarosan hozom.

Hannah

                            JEGYZETEK

Harry házához érve furcsa érzésem támad. Belépve pedig meglátom a zűrzavart. A folyosón lévő szőnyegek felgyűrődtek, az ablakokon lévő függönyök leszakítva a helyükről, a könyvek pedig szétdobálva hevernek a földön. Harrynek igaza volt, itt jártak és nagyon kerestek valamit. Vagy valakit. A házból mostanra eltűnt a finom melegség, amit mindig éreztem, ehelyett hideg, és félelmetes. Harry lábával belöki az ajtót, majd lazán elsétál mellettem, mintha minden olyan lenne, ahogy hagyta. Szerintem sejtette, hogy ez fog történni, így próbál nem törődni az egésszel és nyugodt maradni. Nagyot nyelek, majd Harryhez lépek.
- Megyek lezuhanyzok... - Kezdem, majd átgondolva az egészet, hozzá teszem: - Egyedül. Szükségem van... egy kis magányra. Utána pedig lekezelhetem a sérüléseidet...
Harry végiggondolva aprót bólint, majd ledől a kanapéra, kezét a tarkójára téve. Én pedig elindulok a ruhás szoba felé, ahonnan összeszedem az alvós cuccomat, a fogkefémet, tusfürdőt, és egy törölközőt. Átballagok a folyosón, be a fürdőbe ahol a mosógépre teszem a dolgaimat. Lassan lehámozom magamról a ruhát, a szennyes kosárba rakva őket, majd beállok a zuhany alá. Pár percig engedem a vizet, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen majd a barack illatú tusfürdővel mosakszom. Jól esik a forró víz, úgy érzem ellazítja a testem, és furcsamód megnyugtat. Elfeledteti velem a lövöldözést, a viszályokat, Harryt. Mindent.

A valóságba visszazökkenve lépek ki a zuhanykabinból, s a törülközőt szorosan magam köré tekerem. Gyors mozdulattal áthúzom a fejemen a pólómat, majd felhúzom a bugyit és a nadrágot is. Igazából nem túl divatosak, de mindig is úgy gondoltam, hogy az alvásnál a kényelem, nem pedig a szépség és a divat a lényeg. A hajamat még egyszer áttörlöm, majd elpakolok. Keresek egy elsősegélydobozt, amit a fürdő egyik szekrényében találok meg, és a nappaliba vonszolom magam. Harry még mindig a kanapén van, bár a szeme be van csukva, és a légzése is egyenletes. Érkezésemre szemét kinyitja majd halványan elmosolyodik és felül. Ismét sóhajtok, majd elé állok és letérdelek. a dobozt leteszem magam mellé, és kiszedem belőle szükséges dolgokat: vatta, fertőtlenítőszer. Egyik kezemet a combjára teszem támaszként, másikkal pedig elkezdem lefertőtleníteni a horzsolt sebeit. Néhány ragtapaszt is teszek az arcára, de Ő csendben, mosolyogva tűri. Wow.
- Kész vagy. - Mosolygok, miközben becsukom az elsősegélydobozt.
- Kösz. - Felel, s mielőtt felállnék elkapja a karomat. - Tetszik ez a póz. - Vigyorog nekem pedig összeszűkül a gyomrom.
- Harry!
- Várj meg az ágyban. - Kacsint, miközben elenged. - Lezuhanyzom.
- Nem foglak! - Motyogom, Ő pedig elindul a fürdőszoba felé. - És vigyázz az arcodra, most lettél kész! - Kiáltok utána, bár nem értem miért.

Egy test huppan be az ágyba és közelebb húz magához. Felnyögök, mikor hideg lába az enyémbe gubancolódik, kezével pedig átöleli a derekamat.
- Nem vártál meg. - Kuncog.
- Nem itt vagyok? - Morgok, Ő viszont csak édesen nevet. Édesen? Mi van? 
- De. Jó éjt. - Suttog, és egy puszit nyom a homlokomra, kissé elidőzve a bőrömön.
Testemen egy hőhullám fut végig, ahogy a friss emlékek rám törnek. Az egyik pillanatban az a kép ugrik be, mikor a falnak dőlve csókolózunk. Ezt pedig felváltja az, mikor kezében pisztolyt tart, és használja is. Megborzongok ahogy hallom Harry egyenletes szuszogását. Kibújok a teste alól, és a takaró alól, majd kisurranok a szobából. A könyvtárszobába sietek, ahol nemrég Harry zavart meg. Előkeresem a régi könyvet, és a fotelba ülve újra fellapozom.

1992. december 10. 
Szörnyű hibát követünk el, tudom. De nem bírok betelni ezzel a nővel. Ha csak ránézek érzem a zavarodottságot, amikor pedig a közelemben van nem tudok koncentrálni. Megbolondít! A titokzatossága elveszi az eszem. Amióta megláttam álomvilágban élek, és egyedül arra vágyom, hogy vele lehessek. Zavarodott vagyok. Mikor ebbe a szövetségbe kerültem, a legfontosabb dolog volt a hűség. Most pedig úgy érzem, hogy Ő érte mindent feladnék... Tényleg mindent. Vonzz ez a veszély ami körüllengi ezt a nőt. A veszély, hiszen ha megtudják, hogy gyengéd dolgok köthetnek össze a főnököm kiszemeltjével, nekem annyi. De nekem ez tetszik... 

1993. június 12. 
Igen, megtettük. Nem mondom, hogy nem félek a következményektől, de megérte. Azzal voltam, akit szeretek. Úgy érzem sohasem fogok rá hibaként tekinteni, mert minden egyes porcikám Őt akarja. Egyszer úgyis meghalok, legalább hadd éljek előtte egy kicsit én is. A vér, halál és fájdalom lengi körül az életemet, igazán nem kérek sokat csak egy kis szeretetet. Ezt pedig nála leltem meg.

1994. február 1.
Nemrég láttam meg őt. A fiamat. Már 9 hónapja, hogy Elis várandós lett. A főnök azt hitte, hogy tőle lesz a gyermek, viszont Elis megérzése szerint nem. És igaza lett. Ezt bizonyítja a fiú zöld szeme, mintha csak az enyém lenne. És habár talán most látom utoljára, én boldog vagyok. 

Felsóhajtok, ahogy a kacifántos írásnak egyszer csak vége lesz. Nem értek semmit. Ez Harry apja és anyja lett volna? De Harry azt mesélte, hogy a haverjaival keverték bele magukat valamibe... Össze vagyok zavarodva...  Nem értem miért nem mondta el, és miért hazudott... Ó már megvan. Nincs köztünk semmi - természetesen - ezért úgy gondolta jobb ha nem tudok az igazságról. Felsóhajtok, majd idegesen végigszántok az ujjaimmal a hajamon. A könyvet, vagy inkább naplót visszateszem a helyére, majd összekuporodok a kanapén. Karommal átölelem magam, és lehunyom a szemeimet. Lelki szemeim előtt megjelenik Harry egy kissé idősebb, és másabb változatban - rövid tüsire nyírt hajjal, szikrázó zöld szemekkel - és egy gyönyörű nő hasonló korban, göndör barna haja a vállára hull. Mindkettejük arcán meggyötört mosoly van, amivel megpróbálják elrejteni szomorúságukat.

- Picsába! - Hallom a szitkozódást a folyosóról. Összerezzenek de legyőzve a félelmeimet felállok, és kimegyek a folyosóra. Harry ökle a falba csapódik, majd tovább tombol a lakásban. Megfog egy széket, és szétüti a falon.
- Harry? - Kérdezem remegő hangon.
- Tűnés. - Sziszegi, én pedig összezavarodottan megrázom a fejem.
- Nem.
Zavartan lépkedek hozzá, s megfogom a vállát. Másik kezemmel végigsimítom az öklét, amiben az egyik széket tartja. Keze ellazul, Ő pedig elejti a széket. - Menj. Innen.
Szavait figyelembe sem véve hátulról átölelem, fejemet a hátának támasztom. Szinte érzem ahogy ellazul, viszont még mindig hangosan szedi a levegőt.
- Elmondod mi történt? - Kérdezem félénken, még mindig nem tudom mivel állok szemben.
- Miért aludtál a kanapén? Miért surrantál ki? - Zúdítja rám a kérdéseit, figyelmen kívül hagyva az enyémet.
A félénkségem elszáll, és átveszi a harag és a düh. Komolyan gondolja, hogy ezért haragszik? Testemmel elhúzódok tőle, és csípőre teszem a kezem.
- Ugye ezt nem mondod komolyan?
- De. Komolyan, érdekelne. - Fordul meg. Szemei sötétek, már majdhogynem feketék, s úgy ragyognak mint valami drága ékszer.
- Jó! Ha annyira érdekel, nem tudtam aludni. - Forgatom meg a szememet, majd hozzáteszem. - De ezért nem kellene rombolnod!
- Miért pont a kanapé?
- Miért ne? - Vágok vissza.
Nem értem miért ez a nagy felhajtás. Nem aludtam vele. És? Szerintem nem követtem el ellene semmiféle bűnt.
- Elmondanád az igazi okát a kitörésednek? - Vonom fel a szemöldököm.
- Tegnap. Az egész elterelés volt. A házat átkutatták. Anyám aranygyűrűjét vitték el.
- Nem értem. Miért volt fontos számukra pont a te anyukád gyűrűje? - Értetlenkedek.
Mélyet sóhajt, majd megrázza a fejét. - Nem fontos.
- De én tudni akarom. Az egészet. Na meg hogy miért kerültél be ebbe a bandába.
- Azt már elmeséltem. Mondtam, hogy a haverjaimmal keveredtünk bele...
- Szerintem hazudsz. - Szakítom félbe dühösen.
- Megmondtam! A haverjaimmal keveredtünk bele. - Nyomatékosítja, én pedig megrázom a fejem.
- Tudom, hogy az apád is benne volt a bandában, Harry. Ne akarj átverni!
Harry egy pillanatra lefagy, majd nagyot sóhajt. Vállai ellazulnak, Kiszáradt ajkait nyelvével benedvesíti.
- Megtaláltad a naplóját, mi? - Kérdezi én pedig szememet lesütve aprót bólintok. - Tehát, miután a szüleim összeismerkedtek, és tiltott kapcsolatuk volt, megszülettem én. A két banda közötti ellentét még nagyobb lett, ráadásul ért a szégyen, hogy házasságon kívüli gyerek vagyok. Apámat születésem után megkínozták és öngyilkos lett. Anyám nevelt és 8 éves koromban, hogy a saját bőrét mentse elígért a bandának. Azt mondta, hogy velük leszek, megtanulom hogyan intézhetem a főnök ügyeit, hogyan ölhetek, küzdhetek és a többi marhaságot. Majd, miután ez a két banda kibékült és feloszlott már tizenhét éves voltam. A haverjaimmal töltöttem az időm nagy részét, de hiányzott a családom. Anya sohasem fogadott vissza. A múltra emlékeztettem. Ezért... elloptam az aranygyűrűjét, amin a banda pecsétje volt. Hogy emlékezhessek rá. Ennek a bandának egyik utódja megtudta, hogy elvettem a gyűrűt a "kijelölt személytől" és újraindult egyfajta bandaháború. A haverjaim kiálltak mellettem, és toboroztunk még embereket. Ennek már vagy három éve. Azóta folytatjuk az üzleti ügyeket, és... még mást is. - Sóhajt élete története végén, én pedig döbbenten állok.
- De... ennek a bandának nem te vagy a főnöke. Miért?
Harry nemtörődöm stílusban vállat von. - A mostani főnök letaszított erről a pozícióról. Ráadásul már régóta nem csak a gyűrűért folyik a viszály. Az egyik tag megölte a barátunkat. De most elég volt. Így is túl sokat tudsz. - Sóhajt újra, majd elindul a fürdő felé.
Közben Martha is megérkezik, aki rémülten figyeli a kupit. - Drágám, itt meg mi az ördög történt? Ugye te jól vagy?
- Igen, persze. Csak... tudja Harryék ellenséges bandája... - Kezdem de ő félbeszakít mindentudó bólintásával.
- Megértem, drágám. Nos, akkor jobb lesz ha hozzá is fogok. - Veszi fel állmosolyát, majd takarítani kezd.

- Harry? - Nézek be a sötét szobába. A falon tapogatózom, míg megtalálom a kapcsolót, és felkapcsolom a villanyt. Harry az ágyon fekszik csukott szemmel, és felmordul a fény hatására. - Én... sajnálom, Harry.
- Mégis mit? - Sóhajt, majd felül.
- Hogy... feltéptem a régi sebeket. Biztosan nagyon rosszul érintett. - Dadogok, és inkább a padlót nézem, mintha nagyon érdekes lenne.
Harry felnevet, nekem pedig kipirul az arcom. Mi lehet olyan vicces? 
- Azt hitted, a múlt emlékei miatt mély depresszióba esem? Mert nem. Ha kibírtam hét évesen, nem most fogok megőrülni. - Kuncog tovább, én pedig feszengve állok az ajtóban.
Annyira lazán kezeli ezt a helyzetet. Az én szüleim mindketten élnek, és habár elhanyagoltak, sosem használtak arra, hogy a saját bőrüket mentsék. Mindig az én érdekeimet nézték, csak én ezt egy idő után soknak tartottam. Nyelvemmel benedvesítem kiszáradt ajkaimat, majd megvonom a vállam.
- Csak bocsánatot akartam kérni. De mindegy. - Magyarázom, majd kilépek az ajtón és be is csukom magam mögött. Az ajtónak dőlök, és meghallom a hangos nevetést. Apró mosolyra húzódik a szám. Tehát Ő ezt így vezeti le. Önsajnálat helyett kineveti magát. Na meg engem...